Most, hogy jönnek az ünnepek egyre inkább látom, hallom, érzem magam körül a magányt. Senki sem szeret egyedül lenni a nagy ünnepeken, olyankor kis felesleges atomfoszlányoknak érzik magukat. Kedves párra vadászó szinglik és olyan bunkók után siránkozó leánykák akikről tudomást sem vesz az "alfahim", az energiátokat inkább jótékonykodásba folytsátok, ne abba, hogy neked miért nem hoz valakit a télapó. Vannak egyedül öregek, betegek, szegények. Szeretet ünnepe jön nem a szerelmesek napja. Kivánj boldog karácsonyt a nagymamádnak akit nem hivtál a születésnapja óta, adj kenyeret egy éhezőnek vagy mondj egy jó szót egy kirekesztettnek, adj enni egy kóbor állatnak! Látod mennyi szeretet vesz körül? Tessék szépen a magányos könnyeket letörölni, felállni és elindulni megkeresni a világban szépet és a jót! Na ugye nem is nehéz? Ugye milyen jó érzés? Ilyen az igazi giccsmentes szeretet. Látni nagymamád arcán a mosolyt, látni a könnyes szemű kéregető öreget amint elveszi tőled a zsömlét, látni egy éhes kutya boldog farkcsóválását. Ugye, hogy jobb érzés mint az önsajnálat?